Családi Nap

A 2019/2020 pályázati évad szülőcsoportjának záró eseménye szokás szerint a Családi Nap szervezése volt. Az eseményt a kiskunmajsai nyaraló szülőkkel szerveztük meg. A családokkal közösen nagyon finom pizzát rendeltünk, amit jó hangulatban fogyasztottunk el.

A családi napon különleges játékot szerveztünk: minden család kapott egy A5ös borítékot, melyet ellátott a család tagjainak neveivel, valamint együtt kidíszítették a borítékokat. Ezeket a borítékokat kitettük egy közös asztalra, színes filcekkel és apró papírokkal, és arra kértük a családokat, hogy írjanak egymásnak üzeneteket, és tegyék a borítékokba. Ezek a kedves támogató üzenetek fontos visszajelzéseket adnak egymásnak.

A mese, amit erre az alkalomra hoztunk a „A dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak” címet viseli, és arról szól, hogy ne ítéljünk elsőre, a történetek hátterének ismerete nélkül, valamint kiemeli a barátság fontosságát.

A programot a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (NFSZK) támogatta.